Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ITT ÉS MOST

 

ITT ÉS MOST


 Amíg reményeim osztják és szorozzák,

a mai zajokon át egy boldogabb

jövő nyugalmát hallgatózom,

mint megrettent madár,

a héjavijjogáson túli csendet

 

amíg időm és kenyerem

a szükség porciózza,

s nem mindegy, kertemben

borsó-e, vagy rózsa virágzik,

tűnődöm: betonút vezet-e oda

ahol a források erednek

 

Amíg jelmondatokból kell

megfejtenem sorsom,

életem fonalát politikus-párkák

szövik és bogozzák,

röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy:

fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.

 

 

KÉSŐI MŰ-VIRÁG AJÁNLAT

CLEMENCEAU KÉPZELT VÁZÁJÁBA

 

Körülveszi miként

tövisek a rózsát

Magyarországot egy

másik Magyarország



ESTE A SZABADSÁG-HEGYEN

Gáli József emlékezetére

 

azok ott lent

nem torkolattüzek

a város fényei

 

ne félj

 

túl a külvárosokon

óvón érintik egymást

a falvak és az éj

 

 

BÉKÉT REMÉLVE

 

tavának öbléhez

hívott a nyugalom

mert a madarak már

régen emigráltak

indultam én is

 

békét remélve

álltam fövényen

de hirtelen vadul

rámtámadt a szél

a napfény vallatón

vakított szemembe

és millió éles

kését villogtatva

rohant ellenem a Tó

 

mozdulataim mögött

mozdulatlanul

tárttorkú csendben

arra gondolok

ez ellen nem tanított

senki védekezni



 

MIKROFONPRÓBA     egy

 

most is                          kettő

korábban tavaszodott      három

a Dózsa György úton      négy

sok volt a kék a zöld       öt

március 28-án éjjel          hat

vicsorgó lámpák             hét

alatt menekültem            nyolc

Mikrofonpróba               kilenc

                                     TŰZ!

 

 

 

INTER ARMA

 

a béke szonettjei mondogatták akkor

nimt óvó imát hülye bizalommal

a félelem keresztjét vetették

pedig az ég már háborús sebesült volt

felhők mocskos gézein vérzett át a Nap

tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett

a béke szonettjei mondogatták

a béke szépmívű szonettjeit

ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok

 

 

KÍVÁNSÁGOK BALLADÁJA

 

gyűlöletes tájban

halál – havazásban

korom – havazásban

arcunk gyolcs félelme

bár ne szennyesedne:

 

elfajzott korcs mása

Napnak ne gyulladjon

ki ne gyulladhasson

meg ne születhessen

itt lent földközelben:

 

sugárzó víz szomjunk

tövises éhségünk

tébolyult éhségünk

jaj ne enyhíthesse

csak a Lótetem ne



 

MIÉRT

 

Mondd, miért neveztél

háborús bűnösnek,

ha csak negyvenhétben

szülhetett anyám?

 

Apám nem ölt,

de évekig ölték

Emlékezik:

szomorú örökség.

 

Megtanítottak beszélni,

kezembe szerszámokat,

fegyvereket adtak:

irigy barátja lettem így

a vándorló vadaknak.

 

Virágok védenek,

és a Vélhetetlen;

mások büszkeségét

növelem szívemben.

 

Öntaposók közé

szelíden leülni,

ahogy fáradt ember

tud elszenderülni.

 

 

ZUGLÓI ÉJSZAKA

 

Budapest – messzi zaj

szüntelen monoton

fenyegető morgás

ürüléktől mocskos

fakó párkányokon

mellbeteg galambok

 

küszködve derengő

utcalámpa bámul

sötét bódék mellett

valahol tücsök szól

lehet hogy Szabolcsból

költözött fel ő is

hogy földijeinek

nehéz munkás álmát

hazaédesítse

 

 

SZOBORKERTBEN

 

Alkonyodik. Nehezülnek

a tárgyak. Elkomolyodnak

a fák, és tömörebbnek tűnnek

a lombok az estben.

Elkomorul Rákóczi,

fehér kőarca sötétül:

érti magyarként? és

magyarul jól tudja-e dolgát?

Otthonról hazatért-e

Szabolcsba, Vajára a költő?

tudja-e, míg kenyerét eszi

itt országnyi a gond, és

tudja-e történelme hazányi

jövője a nemzet?

 

Vaja, 1985. június 20.



 

EURÓPA 1980

 

málló tűzfalak tövében

miért viselnek gyászt

a feketerigók

 

görcsös akác – öklök

kiket fenyegetnek

 

halálos ájulatban

fut némán csobbanatlan

Európa kanálisa

kit fog vinni a víz

 

 

ÁLHÍR PICASSONAK

 

A békegalambok

bezárva tetvesednek

párzanak és verekednek

szaporítják őket

egy leszerelési

békeértekezlet

munkaebédjére


 

LÁZÁLOM

 

Hűvös homályos lejtős termek

egymásba nyíló ajtótlan szobák

sorát jártam kerestem VALAKIT és

kíváncsi arccal néztek rám hidegen

Sokáig bolyongtam kiértem egy

parkba hanyatt feküdtem és figyeltem

platánok mozdulatlan tölgyek közt

pasztell – lilán

vészjósló nyugodt

kihalt volt az ég

néztem – ne jöjjön Istenem – vártam

jött nemsokára megjelent a GÉP

futni akartam szólni EMBEREK

de átrepült felettem megnyitva

gyomrát kihullt a bomba s kigyúlt

kinőtt a földből hirtelen

ahogy a poklok Leonardoja sem

képzelhetné atomfelhőjéből

világra szökkent a pusztulás maga

taposni jött mindent üvöltve két

felhőkig őrjöngő állat

két összeláncolt őrült óriás

 

 

VISSZASZÁMLÁLÁS

géphang a jövőből

 

mert folyóid döglehű halott kanálisok

nehezen hullámzó tavak vegyszerhabos

partjain végig olajos bomló madár és haltetem

az ásványaitól forrásaitól megfosztott

Föld elkínzott testén gigászi bitumen – hegek

mert rákosan burjánzó szürke metropolisok

körül hulladék- himaláják nőnek szerte

mert rejtett és kusza alagútrendszerekben

hétfejű fémsárkányként atomtöltetű

rakéták bújkálnak felderíthetetlen

mert megépült az egyenfélelem

szörnyű támaszpontja mind

kenyered italod sugárszennyezett lesz

mert titkos betonsilóban váró

tömeghalál Egyiptomává válik

elérkezvén az idők földi vége

a Komputerek Világtanácsa

ki fogja írni nagy Exodusod

az emberiség haldokló bolygóját

tengerekre növényekre hagyja

végeláthatatlan útjára kelve

robot – Mózes lézer – vesszeje

suhint fényvízű galaktikára

START

 

SZÁRNYRA KELT FOLYÓ

 

ŐSZ

 

szárnyra kelt folyó az ősz

oltalmatlan vidék

ázott körtefára

akasztott tarisznya

tarló kifosztott táj

táborozó sereg valaha –

 

 

IKERSZIMBÓLUM

 

hajó - - vizek végtelen

vetésén arat

termése a dúsan pergő

hullámpillanat

 

és

 

hosszan hullámzó

betonfolyók alatt

örökétig úszó

kőbezárt halak

 

 

HOLT KÖVEK KÖZÖTT

 

holt kövek között

úgy sír a szél

mint eltévedt gyermek

akinek szavára

élő nem felel meg

 

s holt kövek között

végül úgy pihen meg

sírástól fáradtan

mint eltévedt gyermek

 

 

EXTREMITÁS

 

kiáltás

tekintet

csend

puszta tér

talajtalan

és parttalan

ahol csak repülni lehet –

 

 

HAT SZÓ

 

a hajnal csarnokában

csupán csalogány van

 

 

INTROVERSIO TREPIDUS

 

Fehér harangszóban

feketeruhás nő.

Lehet, templomba megy.

Talán vasárnap van.

 

Nincs bizonyos más,

csak a rövidlátó

téli délelőtt.

 

nincs bizonyos, mert

értelmet cserélt a

hasonlított és hasonló.

 

a tértelenbe ágazó fán

varjak riadalma.

 

A hóban halott madár.

A halott madárnak lelke volt.

Ez a vers a halott madár lelke.

 

 

HARMÓNIA

 

Bent fénycsend, virágkiáltás,

fenn, a végtelen sötét füvében

galaktikák izzó csigaházai

 

 

MAGYAR HAIKU

 

tölgyfa cserépben

holdtalan éj lámpafény

tenyérnyi árnyék

 

 

A MAGÁNY ALAKZATAI

 

A folyondár

egy félfülű fazék

köré fonódik

gyomverte udvaron

gyöngéden óva őt

Lomok közt kutat a Hold

mélán mint unott ószeres

hallgatja a sírva alkuvó szél

hisztériás ajánlatát

ki érvül hozza fel

az éj kutyáinak

halk csahos danáját

az erdők sóhaját is

míg kergült ördögszekér

fut intrikáival

hunyorgó csillagok felé

csend marad utána

híg hideg sötétség

a dolgok bódult

ájulatba esnek

egy tücsök szól csak

hangosan a semmibe

de felmérve tévedését

elhallgat megszégyenülten

 

 

JÁSZ REGE

 

hiedelmes éj babonáz

elhagyott tanyát

hazáért a vadász

fogy a bor mese növekszik

egy szarka gyomlepett

vályogromot árult

fontoskodva estig

aztán csak csend árvul

felgallyaz a fácán és a Hold –

 

 

TERRA INCOGNITA 1.

 

fények havazása

a csend mintázatára

árnyék halkuló neszezése –

 

cizellált fenkölt

naplemente felhők

bíbor gótikái közt –

 

a délután csobbanatlan

estébe süllyedő hajó –

 

a földalatti tenger

néma áramlatában

megkövült medúzák lebegnek –

 

óriás kőcsigák alszanak

a halott idő titkos kontinensén –

 

tűzhányók fényes tárnáiban

a láva tündöklő férgei rágnak

az érintetlen éjszaka

roppant tömbjeibe zárva –

 

nem tudhatja senki

mikor kezdődik a hajnal

megismerhetetlen az a pillanat

 

mint a Test Nélküli Mester

galakszisok spirális

csillagkottáiba

rejtetett szimfóniája:

megismerhetetlen

a zene és a csend

határvidékén növekvő

boldog növény –

 

 

TERRA INCOGNITA 2.

 

erdők titkos kapujában áll

nem rettenti az élő fal beszéde

nyugalommal díszítve arcát

őzek ösvényére tér

 

nyugtalan csillagfény

parányi emlékezetét kutatja

a forrásvíz kozmikus rejtélyét

madárszó magyarázza

 

múltján tűnődik

menekülnek fölüle a felhők

riadt füvekre fekszik

borzongva gondol Istenére –

 

csak mikor

elnémul minden

kezdődik újra

az élő falak kietlen beszéde -


A GYEREKKOR SIRATÁSA

 

 

KÓS KÁROLYNAK

 

cserépmadár

miért hallgatsz

réges – régen

játékfoebus

elszállnál-e

nem innál-e

 

tárd ki szárnyad

szépen kérlek

meseházat

építenék

aranypénzért

aranypénzen

megvennélek

 

igazgyöngyöt

szórnék eléd

a szájamból

etetnélek

 

miért hallgatsz

messze doblak

összetörlek

cserépmadár

aztán sírok

 

 

TÓ – MESE

 

rút rubin varangy

barbár szent faragvány

holdkő tűzopál topáz

királyok királya rangján

 

lánya jáspis fúria

türkiz csillagot halászó

sellőként csúf grácia

hullámokkal játszó

 

éjarcú tó bölcs ura

lomha füzek alján

méla csendes unkahad

felesel parancsán

 

három ezüst halfutár

csak szavait várja

három ezüst villanás

nincs több unka – lárma

 

az eltévedt nádleány

sír csak meseszépen

dallamára Hold lebeg

át az éji égen

 

 

MESE – MAGASAN

 

mese – magasan

csillag – kolibri

kolibri tánca

álom – idelent

önnön mélységébe

ájul kinn a kút

 

mese – idelent

perel a sötéttel

békétlen kályha

közbe titokban

mintha menekülne

messze fut az út

 

szekrény mocorog

kényszeredetten

nem tud aludni

egyikünk sem mert

mese – magasan

csillag – kolibri

kolibri járja

 

 

A GYEREKKOR SIRATÁSA

 

Mindjárt tudtam

mikor a csősz

ráemelt fokosa

ragyogni kezdett

 

Présház – lakásunk

suhogó

diófa – szárnyakat növesztett

délben kirepültek a denevérek

délután lehullt

egy teli rigófészek

 

A Sugarak Kútja kiapadt

 

A Papkertben

a kántor számolt gyümölcsű

vézna almafája alatt

egy fehérhomlokú csikó

csengõje lélekharang volt

 

 

KK KK-NAK

 

Vizek utcáit járkáltam régen

nyugtatóan hűvös csendes csobogásban

vizek messzehívó utcáiban jártam

tavak ringató rétjére feküdtem

tavak ragyogó rétje felett

az égre fecske firkált

bolondos könnyű verseket

 

járdákon járok most sietve

tisztelem a villanyrendőrt

mindig ágyba fekszem este

tenyeremben mocorgó szöcskék

csiklandó naphalak helyett

nehéz és bonyolult kulcscsomó lapul

 

HAZATÉRÉS

 

HAZATÉRÉS

 

Minden változatlan,

csak a szobor arcán

az idő himlőhelyei

mélyültek tovább.

 

Minden változatlan.

Anyám mosolya

lett csak távolabbi,

csak a víz vált idegenné,

és vénülnek a fák.

 

 

KI MONDJA MEG

 

ki mondja meg miért hiszi

családtagnak magát

aki csak tűrt vendég

ki mondja miért feszül

egymás ellen bennem

ami vagyok s az ami lehetnék

 

a kő amely merülni hullt

ha várni volt türelmed

amíg a felszín elsimult

alant holddá változott

és fénye felszüremlett

 

 

EZ A NAP SEM

 

valaha gördülő kő

dörgő szikla voltam

te mélységgel

boldog szakadék

fellelhetetlen a vidék

a ragadozók kihaltak

azóta

az ég alacsonyabb lett

a tetőgerincen

hiába őrködik

fázósan egy galamb

ez a nap sem

az érkezőé

 

 

VÁRAKOZÁS

 

eljöttél

itt vagy

és én mégis várom

megérkezésedet

 

 

ÜZENET

 

fullasztó csenddel

tapétázott éjfél

hátrál a fal

fotóinkon legyek

műveletlenkednek

szépek vagyunk így

szépek

akár a boncmester

tonettezett rózsafái

virággal hálásak

tűrők fegyelmezettek

ami hiányzott még

hogy teljesek legyünk

látod mégse lett meg

mégse született meg

arcképünk csaló

térképe maradt csak

jajgató legyeknek

 

 

VÖRÖSLŐ NYUGTALAN

 

vöröslő nyugtalan

vérző meggyfaág ez az este

a katona vágyakozik

hazatalálunk mint a felhők

mi ketten édesem

megfürdünk egy

tengernyi ágyban

aztán belépünk

a csend várótermeibe

ahol így meg sem ismerjük egymást

 

 

TÖREDÉK

 

a legszebb lány Johanna volt ha mondom

amikor zölden szikrázott a domb

bár mutathattam volna istenek

a Montparnasse Olasz Koldusának õt

 

 

SZELÍD ARCOD

 

szelíd arcod tüzek színére vált

ajkadon a vágy mint lüktető madárdal

az éj a hó színében rejti el magát

és a hó színére száll egyetlen nagy árnnyal

 

fedj el védj meg testeddel melengess

hogy megőrizz halk dalaimnak kedves

hó színére válva halálig ne hűljek

magányomban mint a vizek megkövülnek

 

 

TESTEM

 

testem

igazságos börtön

maradéktalanul

betöltöm

letöltöm

 

 

UTOLSÓ BÚCSÚ

 

valami létezés előtti csendből

szakadó kiáltásban

hótollú páva lebben

árnyéktalanul

nem ismeri fel senki

mert elveszett mint kezek ígérete

elveszett mint szemek ígérete

elveszett mint hallgatásaink

ígérete

 

ellebbent a hótollú madár

mert kettévált a szikla

amelyben létezett

 

 

SIC TRANSIT

 

sic transit gloria mundi

ahogy a lángok kezdenek kihunyni

ahogy arcod egyre idegenebb lesz

míg el nem vegyíti csendes

porló porával végképp az idő

 

SZOBORKERT

 

TISZTELT PILINSZKYNEK

 

talpában tövis

és – kegyelmes Isten 

mégis járkálni próbál

 

 

BARCSAYNAK

 

kapuid mögött a Mester

vár öröklét – türelemmel

 

 

AMOTT

 

Amott az óceán skandálja

bálányi trocheusait

hullámverte szürke sziklára

ködszűrte törpe fény

tört haltetem

amott Neruda lakatlan háza

tenger és didergés –

 

 

NAGY LÁSZLÓNAK

 

Kegyetlen ünnep: minden szédül itt:

halhatatlan hóesésben kavargó varjak,

korog a kályha gyomra, szél nyüszít,

ajtó csikordul, talp alatt fagyott hó,

semmivé hűl,

         párázva lassan

                  a szárnyas

                           elhagyott ló!

 

 

IN MEMORIAM J. A.

 

lüktetve sajgó seb

a reggel csendje testén

fenyőket hív a gerleének

 

erdőóvta nyugalomban

a páfrány – lábnyomú idő

ösvényein bolyongónak

halánték – óra méri perceit

mint az övét ama másikét

aki az Óda földjét kereste

a moha – hűs

gyémánt – közönyű magányt

békét békét végre

hogy érkeznének ünnepére

végtelen menetben

a fény harsogó seregei

mert kiérdemelte láz rázta

a szó Isten – fénye

ember – dadogása

káromkodás – ima

’ a lehetnél – nem lehetsz’

neuraszténia grávisza

 

 

VIGÍLIÁS

 

Más éj komorul;

most más idők járnak

más bogarak, árnyak,

Arany János úr

 

Napra nap tolul;

szívek jégkorszaka.

Tudja ezt, Maga,

Arany János úr!

 

Az ember nem kevély;

mert más az est, az éj,

hát új imát tanul,

Arany János úr!

 

Ha új imát tanul,

azt is csak balul,

mert hogy magyarul,

Arany János úr!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.